Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Névadónk
Névadónk : Székely Mihály Párkány felett

Székely Mihály Párkány felett

Cucor Roland (internet)  2004.08.04. 12:33

1906. október 18-án a délutáni órákban Esztergom felett egy léghajó vonult el, amely Komáromnak vette útját. A léghajó oly alacsonyan szállt a város felett, hogy szabad szemmel is kivehetők voltak a kosárban tartózkodó emberek. Rövidesen az első repülőgép is megjelent „légterünkben”. 1900. július 19-én Székely Mihály mérnök, aviatikus (pilóta) által vezetett repülőgép Bruckból 6 órakor légi útra kelve Győrön és 7 óra után Esztergomon át, fél 9 órakor Budapestre érkezett.

A pilóta Esztergomban a kenyérmezei gyakorlótéren szállt le, ahol a budapesti Ludovika-Akadémia növendékeinek tartott egy rövid előadást az aviatikáról, majd 8 óra előtt felszállt és Pest felé repült. A Rákos-mezőn az Aeró Club tagjain kívül több száz ember ünnepelte az aviatikust. 1900. augusztusa és szeptembere fordulóján nagy katonai hadgyakorlat volt Esztergomban. Négy katonai repülőgépet Nána községhez szállítottak át, ugyanis augusztus 30-án (szerdán) megkezdődtek a látványos repülési katonai gyakorlatok. Hat órára jelezték a repülés kezdetét, de az esztergomi és a helyi lakosok már egy órával előbb ellepték a Nána előtt elterülő rétet, ahol az „Ettrich Taube” rendszerű gépek (monoplánok), voltak elhelyezve. A csoport parancsnoka, Petróczi István százados a kíváncsi közönségnek kitűnő humorral elmagyarázta a gépek szerkezetét, hangsúlyozva, hogy a monoplánok főleg a gyors repülésre és kémlelési szolgálatokra alkalmasak. Ezt követően magabiztosan ült bele a repülőgépbe és 20 percig parádésan repült. A földre szállás után az emberek nagy ovációval fogadták a bátor pilótát. Pénteken a felderítési gyakorlatok a nánai réten folytatódtak. 
A Párkány-nánai vasútállomás mögött elterülő sík területen gyakran kerültek megrendezésre „repülő napok”, gyakorlatok, illetve néha előfordultak kényszerleszállások is. Mint, ahogy a korabeli fényképek is dokumentálják az események nagy érdeklődés mellett zajlottak. Tájainkon az első állandó légijáratot 1923-ban idították el. 1936-ban megalakult városunkban a „Masaryk repülő liga” helyi csoportja, amely ez év szeptember 20-én nagyszabású repülőnapot rendezett a pályaudvar mögötti területen. Egy ilyen repülőnap alkalmával az érdeklődők megismerkedtek a repülőgépek szerkezetével, megtekinthették a káprázatos repülési bemutatókat. Emellett egy bizonyos összeg befizetése után már a magasból szemlélhették Párkányt és környékét. A helyi csoport fiatalabb tagjai repülőmodelleket készítettek, amelyeket ki is próbáltak. A „Masaryk repülő liga” igazolványában többek között a következőt olvashatjuk: „A pilóta a jövő emberiségének szimbóluma, nem ismer akadályokat és a legszabadabb polgár. Rövid idő alatt győz le nagy távolságokat és magasra száll, ahonnan a földön minden kicsinek tűnik”. A II. világháború alatt a repülőgépek főleg harci feladatokat teljesítettek. Párkányt az első nagyobb légitámadás 1944. december 8-án érte, amely szomorú következményekkel járt.
Mint a felsoroltakból kiderül, térségünkben az aviatika már elég korán megjelent. Ma már csak a Duna esztergomi oldalán néha-néha megjelenő sportrepülők motorjainak búgása kelti fel figyelmünket.

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!