Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
DÖK

DÖK tevékenysége

 

Diákönkormányzatunk (mely az iskola tanulóinak demokratikusan megválasztott érdekképviseleti szerve) elfogadott munkaterv szerint végzi tevékenységét. Ezek szerint a közösségi élet szervezését, a tanulók érdekképviseletét igyekszik ellátni, valamint a diákokat érintő kérdésekben véleménynyilvánítási, egyetértési jogot gyakorol

 (Az iskola fegyelmi bizottságában a mindenkori elnök látja el a diákok érdekképviseletét.)

Tanév elején megrendeljük az érdeklődőknek az Európai diáknaptárat, melyet jó haszonnal forgatnak/forgattak diákjaink.

A diákönkormányzat működteti a sulirádiót , hetente kétszer, óraközi szünetekben jelentkezik.

Békéscsabára színházlátogatásokat szervezünk, a bérletes előadások időpontjában.

Évente egy vagy két alkalommal suliújságot jelentetünk meg, mely az eltelt időszakok iskolai tevékenységét, versenyeredményeket, valamint a tanulók  iskolai és iskolán kívüli szabadidős, sport életet mutatja be

A DÖK – az iskola valamennyi tanulóját bevonva a közösségi életbe – igyekszik hagyományokat ápolni. Minden tanév októberében a kilencedikes diákoknak gólyaavatót szervezünk – nem titkolt célunk, hogy az iskola valamennyi diákja otthonosan, a közösséghez tartozónak érezze magát. A gólyaavatót a felsőbb évesek ötletei alapján szervezzük, „beavatásként” a „székelyes” –mindennapokba.

Decemberben – szintén a hagyományoknak megfelelően – fenyőfákat állítunk, valamint minden tanulót és dolgozót – a Sulimikulás és a Krampuszok segítségével – egy-egy szem szaloncukorral ajándékoztuk meg. A szünet előtti utolsó héten karácsonyi diákgálát szervezünk, mely egyre színvonalasabb műsorszámaival már nemcsak az iskola, hanem a város karácsonyvárásának is üde színfoltjává válik a televíziós közvetítéseknek köszönhetően. Nem utolsó sorban pedig minden évben újabb tehetséges diákokat fedezhetünk fel tanulóink között, akikre a későbbi rendezvényeinken is számíthatunk.

 

A diákönkormányzat tagjai aktívan kiveszik részüket a végzős tanulók szalagtűző ünnepségének szervezéséből, lebonyolításából.

Minden évben megtartjuk diákközgyűlésünket, melyen a diákok az iskola életét érintő ügyekben kérdéseket intézhetnek az iskolavezetéshez.

Iskolai hagyománynak számít a februárban megrendezett „Székely-farsang”, ahol az osztályok műsoros, jelmezes produkciókkal szórakoztatják egymást.

Évente egy tanítás nélküli munkanap programját a diákönkormányzat szervezi, ez többnyire a tavaszi szünet előtti utolsó napra eső éjszakai akadályverseny, diáknap és sportnap. Az éjszakai akadályversenyen az iskola minden osztályából minimum egy 6-10 fős csapat indul, a szarvasi Erzsébet-ligetben felállított állomásokra, ahol különböző feladatokat oldanak meg.

A másnapi diáknapon az iskola minden tanulója, osztályonként vetélkedik egymással, tréfás, játékos formában, bevonva a tanárokat is. Ezzel párhuzamosan sportversenyek zajlanak, tanár-diák meccsek, sorversenyek, megmozgatva az iskola valamennyi tanulóját, dolgozóját. Minden tanévben vannak újdonságok a programok között, előadások, - az idén például csillagászati előadás és gyakorlat – színjátszók, Székely-leg-leg-leg verseny, közös filmvetítés, városismereti vetélkedők, tréfás-elmés tanárvetélkedők, szakmai bemutatók (hajszobrászat a fodrászoknak, divatbemutató a ruhaipari szakmát tanulóknak, kiállítás a faiparis tanulók munkáiból, egészséges ételek kóstolója a vendéglátós tanulók segítségével)

A végzős tanulók búcsúja a májusi vizsgaidőszak kezdete előtt a ballagás, melynek szervezésében, lebonyolításában a DÖK szintén aktívan közreműködik.

 

 

Hajdu Lászlóné

Dök-segítő tanár

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre