Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Alapítványi bál

A Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány 2010. február 13-án tartotta alapítványi bálját az Árpád Szálló dísztermében. Több mint 300 vendég vett részt a színvonalas rendezvényen. Nagy sikert aratott a régi és a jelenlegi diákok műsora. A vacsorát a Szarvasi Gyermek-élelmezési Kft. készítette, a választható menü kanászkirály vacsorája és marhapörkölt volt, mindenki megelégedésére. A terítésben, tálalásban és a felszolgálásban iskolánk vendéglátós tanulói vettek részt szakoktatóik irányításával. A büfét a Turul Bt. biztosította.

Az est fénypontja 22.00 órakor a tanári kar által bemutatott keringő volt, ezt követte a Miró Sütiház hatalmas tortája, amelyből mindenkinek jutott egy szelet. Az Alapítvány 10. születésnapját ünnepelte, ebből az alkalomból Kohut Andrásné mondott pohárköszöntőt.

 

Ezen a helyen is köszönöm minden támogatónk adományát és minden a szervezésben résztvevő kollégám és a diákok munkáját.

Remélem, még sok ilyen színvonalas bálon mulathatunk az elkövetkező években!

 

Bodó Krisztina, a kuratórium elnöke

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Tartalom

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!