Amit a kommunista párt nem kívánt vagy nem is tudott felmérni. A forradalom először békés jellegű diáktüntetéssel indult. Spontán volt. Csatlakozott hozzá Budapest lakossága, a fővárosi nagyüzemek munkásai. Kommunisták és nem kommunisták. Amikor a tüntetők száma meghaladta a 300 000 főt, a pártvezetőség karhatalmi erőket vonultatott fel ellenük. Ugyanakkor a szovjet hadügyi és belbiztonsági szervek is megmozdultak. Ma már ismeretes, hogy Moszkvából 1956 nyara óta a KGB élénk figyelemmel kísérte a magyar belpolitikát. Ottani vezetők jobb értesülésekkel rendelkeztek, mint a Magyarországon, a népi demokratikus rezsimért felelős helytartóik. A legújabb 1956-os kutatások eredménye sejteti, hogy a szovjet "szervek" 1956. október 23-án számos helyen ügyesen és nagy rutinnal maguk is "beépültek" az elégedetlenkedők táborába, sőt, azokat - mi célból, nem tudjuk - a pártvezetőség akkori összetétele elleni fellépésre manipulálták. A békésnek induló tüntetések a Magyar Rádió szákházánál 19.30 óra körül fegyveres harcba torkolltak. Ma már tudjuk, hogy az első lövéseket a székházat biztosító "kék" ÁVH karhatalma adta le, Mester János ÁVH-százados parancsára. A sortűznek azonnal halálos áldozatai lettek. Jóllehet, a központi pártvezetőség csupán október 23-án éjfélkor adott karhatalmi erői részére tűzparancsot - Mester AVH-századosé (ma is él Budapesten) az "érdem", hogy személy szerint kirobbantotta esztelen utasításával a forradalmat. A Magyarországon 1956 szeptembere óta a szovjet Különleges Hadtest keretében állomásozó négy szovjet hadosztály (kettőőközülük repülőhadosztály) volt, időben felkészült "esetleges magyarországi karhatalmi bevetésre" (Malasenko altábornagy közlése, Moszkva 1993). Székesfehérvári és ceglédi ezredeit már október 23-án délelőtt riadókészültségbe helyezte. Szokolovszkij marsall, szovjet vezérkari főnök parancsára, moszkvai idő szerint 21.00 órakor a Hadtest erre kijelölt csapatai megkezdték Budapestre való felvonulásukat. A szovjet fegyveres erőket nem érte a magyar forradalom felkészületlenül. Szó sem lehet meglepetésről. Zsukov marsall már 1956 szeptemberében két tábori hadsereget vonultatott fel a szovjet Kárpáti Katonai Körzetbe. Ezeket úgy helyezte el - és harckészültségbe - , hogy szükség esetén mind Lengyel-, mind Magyarországon rövid időn belül bevetésre kerülhetnek. Ahogy ezt 1956. október 31-i felvonulásuk be is bizonyította. Ezen kívül Erdélyből és a "Kárpátokon túli területekről" (Kárpátalja) október 23. és 25. között több szovjet hadosztályt csoportosítottak át Magyarországra. A szovjet fegyveres erők összlétszáma - a KGB-csapatokat nem számítva - 16 hadosztályt, mintegy 180-200000 főt tett ki. Páncélosaik, rohamlövegeik száma 1200 volt. Két repülőhadosztály is tartozott állományukba. Ezeket azonban tartalékban hagyták. A szovjet hadsereg 1956-os őszi katonai stratégiája három lépcsőben zajlott le. Október 23-án és 24-én csak "erődemonstrációkban" fitogtatták magukat. Úgy gondolták, mint Kelet-Berlinben 1953 júniusában, Budapesten való fel-alávonulásuk "megrémíti" a lázadó magyarokat és így szétszóródnak. A szovjet fegyveres erők összlétszáma - a KGB-csapatokat nem számítva - 16 hadosztályt, mintegy 180-200000 főt tett ki. Páncélosaik, rohamlövegeik száma 1200 volt. Két repülőhadosztály is tartozott állományukba. Ezeket azonban tartalékban hagyták. A szovjet hadsereg 1956-os őszi katonai stratégiája három lépcsőben zajlott le. Október 23-án és 24-én csak "erődemonstrációkban" fitogtatták magukat. Úgy gondolták, mint Kelet-Berlinben 1953 júniusában, Budapesten való fel-alávonulásuk "megrémíti" a lázadó magyarokat és így szétszóródnak. Eme politikai elgondolásuk is egy hamis és hazug eszmevilág tézisein nyugodott. Tudjuk, nem így történt. A szovjetek második stratégiája a támadó hadművelet volt. Ezt október 25. és 28. között érvényesítették. De itt - így Malasenko altábornagy, a Különleges Hadtest 1956-os megbízott vezérkari főnöke, 1994-ben Moszkvában - "a kormányuk által meg volt kötve kezünk, önállóan nem operálhattunk". Ezenfelül a szovjet taktika is csapnivalóan rossz volt: páncélos erőkkel kívánták "móresre" tanítani az ellenük klasszikus partizánharcot folytató felkelőket. "harmadik lépcső": 1956. november 4. és november 5. Malasenko: "Ekkor már Konyev marsall adta nekünk az utasításokat. A magyar kormányra (azaz a Kádár-klikk) nem kellett tekintettel lennünk!" Ez időben lőtték szét a szovjet divíziók Budapestet. Jóllehet, a szovjetek katonai intervenciója Magyarországon 1956-ban győzedelmes volt - erkölcsileg a hadsereg vereséget szenvedett. Aránylagos veszteségeik is tetemesek voltak: 2260 halott, sebesült és eltűnt vörös katona, ebből 720 halott. S mindez kb. 20 napi bevetés alatt. Forradalom, felkelés vagy szabadságharc volt-e a magyar "1956"? Mindhárom. Az októberi "események" több szakaszban játszódtak le. A párt uralma ellen a kommunista értelmiségiek egy felvilágosult gondolkodású csoportja kezdte a rebelliót. Ők ütöttek először rést a Rákosi-Gerő féle diktatúrán. Követték őket - szinte teljes létszámmal - az egyetemek, főiskolák és különböző tanintézetek (katonai akadémiák) hallgatói. Ezeknek száma országos viszonylatban 30-40 000 fő volt. Ők hívták tüntetésre a népet október 23-án. S amikor az ÁVH a Magyar Rádió székháza előtt meggondolatlanul (vagy provokatív szándékkal?) tüzet nyitott a tüntetőkre, a demonstrációból fegyveres felkelés lett. Ehhez csatlakozott - szintén majd teljes létszámmal - a munkásság s vált az események élharcosává. A parasztság tulajdonképpen csak október 25-e körül mozdult meg. A tsz-ekből, az egyéni gazdáktól társzekér társzekér után hozta az élelmiszert a nagyvárosok lakosságának, miközben a Magyar Népköztársaság összes városában, falvaiban és településein 48 óra alatt némi erőszakkal, vagy anélkül, mint kártyavár omlott össze a vörös uralom (hasonlóan Kúnék hírhedt Tanácsköztársaságához 1919 július végén). A magyar fegyveres erők eme népi mozgalomban eléggé a periféria szélére kerültek. A "párt ökle", az ÁVH pedig gyáván megfutamodott. Szétesett. Parancsnokai egy része vagy a szomszédos "szocialista országokba" szökött, vagy a sógor fáskamráiban keresett menedéket. Egy rothadt államberendezés használhatatlan zsoldosai... A felkelés akkor vált szabadságharccá, amikor az addig "megverhetetlennek" hitt szovjet hadsereg tört hazánkra és a felkelők felvették ellenük a harcot. Mi okozta a forradalom bukását? A nagyhatalmak ármánya, árulása és - a Szovjetunió kivételével - teljes érdektelensége. Ma már ismeretes, hogy a szovjet vezetés a forradalom első napjaiban megzavarodott volt. Várt egy magyarországi lázadást, amit örömmel vert volna szét, de nem számított arra, hogy az ostoba, gyarló, "senkikből" verbuválódott "magyar" pártvezetők ilyen szervezett és hatalmas népi ellenzékkel kerülnek szembe. Hruscsov kiegyezett volna Magyarország esetében egy második Nagy Imre-kormánnyal, de az egypártrendszeri diktatúrát nem volt hajlandó feladni. A pártvezetők tábora megoszlott. A katonák a beavatkozás mellett voltak. A kínai testvérpárt is és Európából Togliatti és a félig már szenilis Ulbricht. Gheorghiu Dej, a román KP-vezér még csapatokkal is támogatni akarta az új szovjet katonai intervenciót. Hruscsov kezdetben ingadozott. Saját Sztálin-ellenes politikáját látta azonban Magyarország esetében veszélyeztetettnek. A Kremlbeli döntés - hogy jön egy második katonai intervenció - október 30-ról 31-re virradó hajnalon született. Hruscsov döntött. A többiek csak bólogattak. Kivétel Mikojan volt. Segítette Hruscsovot a döntésben a washingtoni kormány gyáva, alattomos és rohadt politikája. Eisenhower, ez a bottal csinált politikus, mindeddig csak üres szólamokban állt ki a kelet-európai népek önrendelkezési- és szabadságjoga mellett. Most titkos és nem titkos csatornákon megüzente a Kremlnek: az USA érdektelen Kelet-Európában. Ebben az övezetben Jalta (1945) óta továbbra is Moszkva az úr. Cselekedjen belátása szerint. Még a Washington és Moszkva közötti kulturális kapcsolatokat sem függesztették fel az amerikaiak - hogy legalább látszólagosan tiltakozzanak a második szovjet intervenció ellen. Anglia és Franciaország 1956 októberében a közel-keleti háborúval voltak elfoglalva. Németország hadserege felépülőben volt. Mit csinálhatott egymaga? Ausztria lapított. Féltette 1955-ben visszakapott függetlenségét. Jugoszlávia - Tito - Hruscsov mögé állt. Megijedt a magyar irredentizmus feltámadásától. Elárulta személy szerint is Nagy Imrét. Így Hruscsovnak tálcán szervírozták Magyarországot. Sajna: forradalmunk már akkor kudarcra volt ítélve, amikor kirobbant! A forradalom alatt a Magyar Népköztársaság területén 48 óra leforgása alatt minden városban és községben megszűnt a kommunista hatalom. Ilyen még nem volt a történelemben - s ez is jellemzi, mennyire népidegen és rothadt volt a hatalmon lévő kommunista párt. Tagsága - 800 000 fő - szétszaladt. 1956 decemberében az új pártszervezők még 80 000 főt sem tudtak magukénak. Ennek a fele is karrieristákból állott. A forradalmi harcokban elesettek és megsebesültek száma 20 000 főn felül volt. Kádárék, úgymond, Karhatalmi Tiszti Osztagai 1956 december végén nem több ember felett, mint 12 000 fő fölött rendelkeztek. A honvédség, rendőrség szétszaladt. A KP "magvából", pl. a hírhedt ÁVH-s tisztek Jambrich testvéreiből és a többiekből halálbrigádok kezdték el működésüket (Akit kétszer lőttek fejbe...). Titokban, orvul gyilkolták le a pártnak nem tetsző vagy a behódolást visszautasító munkástanácsok tagjait. ÁVH-s gyilkosokon kívül számos olyan briganti szolgált itt, akik később újságíróként és a kultúra többi "humanista" vonalán jutottak jól fizetett állásokba. Pl. a Népszabadság nem egy kommunista szerkesztője (ma is ír!) e bandába tartozott. Kádár-Cermanek, a szovjetek bábja 1956 és 1961 között nem kevesebb mint 300 főt (köztük számos fiatalt és munkást) küldött a bitóra. 20 000 fő börtönbe került, ahonnan csak 1963-ban, amnesztiával szabadultak. De a rezsim kimúlásáig (nem olyan finoman: "megdögléséig"!) megmaradt priuszuk - hetedíziglenig. Kádár 1958-ban, amikor Hruscsov felajánlotta nekik a szovjet csapatok Magyarországról való kivonását, ennek ellent mondott. "Maradjon önöknél csak Rákosi - nálunk pedig állomásozzanak tovább szovjet csapatok!" - mondta. Ezzel kinyilvánította hazaárulását. Nemcsak a forradalom elárulása, a bitóra hurcoltatott százak, de a honárulás is Kádár-Cermanek (népnyelven "jó János királyunk"!), eme KP-funkcionárius lelkét terheli. A szovjet csapatok csak az Antall-kormány alatt, 1991-ben hagyták el hazánkat. Addigra dugába dőlt a párturalom. Thürmer "elvtárs" nosztalgiázó kommunista veterán-csapata alig pár tízezer elvtársból áll. Az USA úgy tesz, mintha semmi köze nem lett volna a magyar forradalomhoz. Európa elfelejtette 56-os kiállásunkat. Most az 1968-as Prágai Tavaszt dicséri... 1956/57 telén 210 000 magyar hagyta el hazáját és keresett egyetlen batyuval új hazát a nagyvilágban. Letelepedtek, egzisztenciát teremtettek. Kivívták befogadó országuk elismerését. Ők voltak a forradalom bukásban is megacélozódott győzői.