Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Arhív cikkek
Arhív cikkek : DIÁKNAP – SPORTNAP A SZÉKELYBEN!

DIÁKNAP – SPORTNAP A SZÉKELYBEN!

Hajdu Lászlóné  2005.04.04. 08:44

A Székely Mihály Szakképző Iskola Diákönkormányzata az idén a tavaszi szünet előtti utolsó napon rendezte meg hagyományos diáknapját-sportnapját. A tanítás nélküli munkanapot 22-én este 19 órától éjszakai akadályverseny előzte meg, ahol iskolánk diákjai szép számmal vettek részt a tréfás vetélkedésben (22, - 5-10 fős csapat indult, köztük egy tanárcsapat) A diákok 6 állomáson „bizonyíthattak” az Erzsébet-ligetben, a fahídtól indulva. (Az állomásokon „szolgálatot teljesítő” tanárokkal és diákokkal együtt 200 fő törte meg a szarvasi éjszaka csendjét.)

A győzelemhez nemcsak a jó feladatmegoldás, hanem a fegyelmezett és gyors haladás is nélkülözhetetlen volt.( Itt jegyezzük meg, hogy a tanárcsapat a középmezőnyben végzett.) Az induló csapatok „nevei” „Fürgerókalábak”, „Vízilovak”, „Extrémek”, „Feketeangyalok”, „Boszik”, „Sülthalak”, „Amnézia”, „Meteorok”, „Ragadozók”, Woodoo”, „Traktorok”, „Kergemarhák”, „Liget legjobbjai”, „Puma lövészezred”, „Barlangászok”, „Forrest Gump”, „Hiper-szuper minimanók”, „Sivatagi rohamkukacok”, „Pesztránszky”, „Rosszcsontok”, „Vadangyalok”, „Kaptár”, valamint a tanárok kimondhatatlan nevű csapata. „Szerencsésen” megúsztuk a éjszakát egy bokaficammal, ill. a 10.K-s fiúk ijesztgetésével, akik minden csapatot igyekeztek a sötétben meglepni, a fák mögül rájuk rontva. – volt amelyik csapatot sikerült is. Az éjszakai akadályverseny győztes csapatai: I. helyezett: „FEKETEANGYALOK” csapata (11.A osztály) II. helyezett: „AMNÉZIA” csapat (11.c osztály) III. helyezett: „BOSZIK” csapata (11.A osztály) A győztes csapatok tagjai sportszereket (tollasütő-készleteket és ping-pong ütőket nyertek) Gratulálunk nekik!!! 23-án reggel az iskola valamennyi tanulója és tanára a városi sportcsarnokban gyülekezett. Reggel 8 órától az évi rendes diák-közgyűlést tartottuk meg. Kb. fél 10-kor vette kezdetét az osztályok tréfás vetélkedője, valamint a fiúk a csarnokban fociztak, a lányok floorball-oztak nagy-nagy lelkesedéssel. A sportversenyekkel párhuzamosan az osztályok mindenféle tréfás feladatok megoldásával „töltötték idejüket”: a tréfás totó megoldása után az osztályok tanulói az Erzsébet-ligetben hímes, festett „tojáslapokat” keresgéltek, osztályonként közösen gyermekdalokat adtak elő, melyeket 3 tagú, tanárokból álló zsűri minősített. Sms-küldő versenyen döntöttük el, ki a leggyorsabb sms-író és –küldő. Álruhás tanárt kutattak diákjaink a városban és a ligetben, akit a győztes 11.A osztályos csapat „diadalmenetben” kísért a csarnokhoz. (Itt áruljuk el azoknak, akik nem vették észre: Mocskonyi Gabi bácsi volt az álruhás tanár, és a városi KOMÉP dolgozói között munkálkodva rejtőzött el. – Köszönet a KOMÉP-nek, hogy velük „dolgozhatott” egy rövid ideig tanár úr! Volt olyan feladat is, melyben jelszóval kellett egy bizonyos boltból egy bizonyos tárgyat elhozni. (A jelszó: Wc-kefe volt, a tárgy pedig egy wc-guriga) Reméljük a játékból kimaradt, és semmiről sem tudó boltok dolgozói nem haragudtak nagyon diákjainkra. Megadott szavak alapján szerelmes verset kellett írniuk az osztályoknak. (A szavak: pacal, csillag, hasfájás, pattanás, napszemüveg.) Egészen „jó kis versikék” születtek, melyet ígéretünkhöz híven, az iskola honlapján is elolvashattok. Kötélhúzással választottuk ki iskolánk legerősebb osztályát, mely – mindenki legnagyobb csodálkozására a 9.c osztály lánycsapata lett. (Fiúknál a legerősebb 2 csapatot tudtuk csak eldönteni:10.B és 11.A osztály csapata a suliban a legerősebb) És szóljunk a versenyeredményekről is: Leány floor-ball: I helyezett: 9. B osztály csapata II. helyezett: 10.A osztály csapata Fiú foci: I. helyezett: 11.b-c osztály csapata II. helyezett:12.b osztály (Szkentó csapata) III. helyezett: 10.K (Rántott kentaur lapocka csapat) Az első helyezett csapatok sportszereket nyertek. Az osztályok tréfás vetélkedőjének végeredménye: I. helyezett: 10.c osztály (91 ponttal) II. helyezett: 13.T osztály (88 ponttal) III. helyezett: 11.A osztály (77 ponttal) IV. helyezett: 10.B (66 pont) V. helyezett: 10.A (63 pont) A győztes osztály tagjai írószereket nyertek. Az eredményhirdetésen nemcsak a versenyeredményeket hirdettük ki és díjaztuk, de a „Székely Leg-leg-leg” szavazás okleveleit is átadtuk. (megválasztottuk tanár kategóriában a legszigorúbb, legengedékenyebb, legtürelmesebb, legsasszeműbb, legjobb humorú, legérdekesebb órákat tartó, legjobban magyarázó, legszebb, legsármosabb tanárokat, diák kategóriában a legszebb, leghelyesebb,legjobb matekos, legalacsonyabb, legmagasabb, leghosszabb hajú fiú, legrövidebb hajú lány, legnagyobb puskázó (stb.) diákokat.) A „díjátadó” után fáradtan, de annál jobb kedvvel tértünk haza, - tanárok és diákok egyaránt -, hogy másnaptól elkezdődhessen a várva-várt tavaszi szünet. Reméljük valamennyi Székelyes jól érezte magát ezen a napon! DÖK

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Tartalom

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77