Névadónk : Névadónk Székely Mihály repülőmérnök |
Névadónk Székely Mihály repülőmérnök
2004.08.02. 11:36
A repülés gondolata õsidõk óta foglalkoztatja az embert. A legkorábbi elképzelés az ismert görög mondában fordul elõ, amely Daidalos és fia Ikaros madárszárnyakkal való repülésérõl szól. A repülõ ember-homo volans - gondolata a középkorban is felvetõdött, és számos irreális megoldással, gyakran tragikus szárnypróbálgatással végzõdött. Az ember elsõ ízben léggömbön emelkedett a levegõbe, mégpedig Franciaországban a XVIII. század végén. A léghajó és a repülõgép szerkesztésével századunk elsõ éveiben kezdtek foglalkozni külföldön és hazánkban - vagyis akkor, amikor a belsõ égésû motorok tökéletesítése lehetõvé tette az aviatikában való
alkalmazásukat. A hazai repülés történetében kimagasló helyet foglal el a szarvasi születésû Székely Mihály (eredeti családi nevén Szrnka). 1885. január 11-én született. A szarvasi gimnázium diákja volt 1895-1903-ig, és tanulmányait jeles érettségi bizonyítvánnyal fejezte be. Gépészmérnöki oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte meg. Ezt követõen több éven át repülõgép-szerkesztéssel és repüléssel foglalkozott. Budapesten hunyt el 1959. április 3-án.
Az aviatikai szakirodalom hazai fejletlensége miatt Székely a repülõgép-tervezésében gépészmérnöki ismereteire támaszkodott, és figyelembe vette a korabeli külföldi konstruktõrök tanulmányait és mûszaki megoldásait is. Elsõ biplánját - kétfedelû repülõgépét - 1910-ben konstruálta Rákosmezõn. A szerelési munkákban Kvasz András békéscsabai és Dobos István gyulai mechanikusok- utóbb mindketten neves hazai pilóták - segédkeztek. Székely nemcsak konstruktõr volt, hanem szerelõ és pilóta is. Ennek elõnye abban állt, hogy próbarepülései során jobban megismerhette a repülés elméleti és gyakorlati összefüggéseit, és a gépen elõforduló hiányosságok kiigazításának útjait, módjait. Biplánjába 30 lóerõs francia gyártmányú motort épített be. Rákosmezei repülései során ezzel a géppel 5-15 m magasságra emelkedve 100-400 m-es utat tett meg. Közben néhányszor lezuhant, de csak könnyebben sérült meg. Gépét kijavítva saját szerkesztésû ún. oldalegyensúlyozó kormányt helyezett el, amellyel a félkörben való fordulást tette biztonságosabbá. Ezzel a géppel vett részt a Rákosmezõn 1910-ben rendezett nemzetközi repülõversenyen. Az "Újság" címû napilap 1936. május 3-i számában megjelent visszaemlékezésében a versenyrõl így nyilatkozott: "Pillanat alatt beugrottam a volán mögé, odaszíjaztam magam. Egyik barátom megrántotta a légcsavart - akkor még így gyújtották be a repülõgépeket - és elkezdtem gurulni. Aztán megfogtam a magassági kormányt és fönt voltam a levegõben... Nagynehezen szálltam csak le a földre, már tudnillik saját akaratomból, mert nem kívánkoztam még visszajönni. Repülni, repülni akartam ki tudja meddig. De a fogyatkozó benzin a földre kényszerített. Mert akkor még nem lehetett annyi benzint a géppel vinni, mint manapság... Nem tanultam repülni sohasem. Éppen ezért olyan módon szerkesztettem meg ezt az elsõ gépemet, hogy szinte ösztönös mozdulatokra volt alakítva. Három kormánya volt. Iránykormánya, magassági kormánya és oldalegyensúlyozója. Mind úgy volt elhelyezve, hogy ne zavarodjak össze odafent a levegõben." Érdemei elismeréseként 1911-ben állami ösztöndíjban részesítették, és tanulmányútra küldték a repülõtechnikában akkor legfejlettebbnek elismert Franciaországba. Innen a bécsújhelyi repülõtérre és repülõgépgyárba került, ahol pilótavizsgát tett, s berepülõ pilótának és konstruktõrnek szerzõdtették. Az itt rendezett nemzetközi repülõversenyen 1090 m magasságra emelkedett - ami akkor rekordnak számított. Sikereinek csúcsát 191 1. július 19-én érte el azzal, hogy Bécsújhelyrõl Budapestre repült. Az utat osztrák gyártmányú gépen tette meg 4 óra 20 perc alatt. Közben három magyar helység határában szállt le - fõként azért, hogy üzemanyagot vegyen fel, és nem utolsósorban azért is, hogy a hazai aviatikát népszerûsítse. Ezen a napon sötétedéskor érkezett Rákozmezõ fölé, ahol sok ezer lelkes honfitársa várta. Fogadására hatalmas máglyát gyújtottak, s ennek fényéhez igazodva sikeresen szállt le. Bécsújhelyre néhány nap múlva indult vissza, azonban csak két nap után érkezett meg - a közben fellépett üzemzavarok és kényszerleszállások miatt. Érdemeinek elismeréséhez tartozik az is, hogy az akkori magyar kormány 30 000 koronát utalt ki számára azzal, hogy azt a hazai aviatika fejlesztésére fordítsa. Az összegbõl 1913-ig négy miniplánt - egyfedelû repülõgépet - épített. Elsõ volt a "Canard" ("kacsa") francia nevet viselõ gép (1911), ezt követte az "Újság", amely a már említett pesti napilapról kapta nevét (1912), majd a "Parasol" ("Napernyõ") francia névre keresztelt gép (1913), végül a "Bübü" amely székely menyasszonyának becenevét viselte (1913). "Parasol" nevû gépével Székely bemutató repülést tartott Szarvason. A kétüléses gondolával ellátott gép hajtómûve 50 lóerõs volt, tömege 260 kg, fesztávolsága 11 m, hossza 8,8 m, magassága 2,9 m, sebessége 70 km/h. A korabeli tudósítások szerint Székely a szarvasi bemutatót eredetileg 1913. július 13-ra tervezte, azonban az esõs, viharos idõ miatt ekkor nem vállalta a felszállást. Erre egy hét múlva, 1913. július 20-án került sor. Sok ezer érdeklõdõ jelenlétében a szarvasi Libalapos - a mai Öntözési Kutató Intézet lakótelepének - területérõl szállt fel gépével, és mintegy 15 km-es repülés után sértetlenül ért földet. Az 1913. augusztus 20-án rendezett budapesti repülõversenyen lezuhant, kórházba került, s ezután végleg lemondott a további repülésekrõl. Az elsõ világháború alatt az aradi repülõgyárban volt tervezõ mérnök, és ugyanakkor a Bécs melletti Asperben mûködõ pilótaiskolában kiképzésvezetõ. 1918-tól a Magyar Repülõgépgyár Rt. mérnöke. A késõbbi években gépjármûszerkesztéssel foglalkozott. (A fenti szöveg a BMKT Székely Mihály Szakközépiskola és Szakképzõ Intézet Jubileumi évkönyvében olvasható, a 9-11-ik oldalon -1994.)
|