Székelyes diákok Erdélyben
2006.09.20. 13:07
A Békés Megyei Székely Mihály Szakképző Iskola és Kollégium tanárai és diákjai, összesen 42 fő, 2006. augusztus 25-28. között csodálatos 4 napot töltöttünk az erdélyi Torockó falucskában és környékén a Békés Megye Képviselő-testülete Művelődési, Oktatási, Vallásügyi, Sport és Ifjúsági Bizottsága által kedvezően elbírált pályázati programnak köszönhetően. Így mára elmondhatjuk, hogy diákjaink egy része nemcsak a tanítási órákon, itthoni környezetben találkozott azzal a ténnyel, hogy magyarságunk, nemzeti identitástudatunk az országhatárokon túl is él. Az út során sok olyan helyzet alakult ki, ami elgondolkodtatta fiataljainkat történelemről, anyanyelvről, elzártságról, toleranciáról. A határon túli magyar emlékhelyek meglátogatásával tovább tudtuk bővíteni diákjaink eddigi ismereteit, szélesíteni látókörüket, megértetni velük történelmi folytonosságunk fontosságát.
Utunk keresztül vezetett a Partiumon, a mai magyar-román határ és a történelmi Erdély közötti észak-déli irányban elnyúló területen, amelyet az erdélyi fejedelmek mint Erdélyhez kapcsolt magyarországi „részeket” birtokoltak a 16. és a 17. században.
Nagyváradi városnézésünk során a legnagyobb hatást mindenkire a Püspöki Székesegyház tette. A Szent Lászlóhoz kapcsolódó legendák az út során nemcsak Nagyváradon, hanem később, a Tordai-hasadékban is felelevenedtek. Sajnos a sétálóutcát éppen felújították, így a szecessziós hangulatú városkép nem volt teljes.
Szilágysomlyón újra találkozhattunk régi barátainkkal, a helyi lelkész úrral és feleségével, Mike Gyöngyvérrel, aki nagy szeretettel fogadott minket, nagyon örültek az iskola faipari tanműhelye által készített intarziás sakkasztalnak, amit ajándékba vittünk részükre. A városka megtekintése után abban a reményben búcsúztunk, hogy a somlyói középiskola és iskolánk közötti a kapcsolatot továbbra is fenntartjuk, erősítjük.
A szállásunk Torockón volt. A Székelykő lábánál fekvő magyar falucska a szomszédos Torockószentgyörggyel együtt két kis magyar sziget a román anyanyelvűek tengerében. Torockó – a legszebb erdélyi falu, a világörökség része, a tatárok elleni harc egyik színhelye volt.
Torockószentgyörgyön született Brassai Sámuel, Erdély "utolsó híres polihisztora".
A község felett emelkedik az 1250 m magas Ordaskő, melynek aljában, hegyekkel három oldalról körülvett magaslaton állnak a szentgyörgyi vár tekintélyes romjai, a Toroczkayak vára. Az 1514. évi Dózsa György vezette parasztfelkelés alkalmával a keresztesek Szentgyörgy várát is hatalmukba kerítették és felégették. A várat az egész csapat, a Székelykőt a társaság fele mászta meg. Rendkívül kimerítő, veszélyes, de egyúttal felemelő érzés volt az 1200 méteres magasságban a csúcsot jelölő piros-fehér-zöld kő mellett megállni, és széttekinteni a tájon.
Kolozsvár látványosságainak, magyar vonatkozású emlékeinek a megtekintése, a városról szerzett ismeretek újabb fontos felismerésekhez vezették diákjainkat. Kolozsvár Erdély fővárosa, Bukarest és Brassó után Románia harmadik legnagyobb városa. Itt él Marosvásárhely után a második legnagyobb számú magyar közösség, 75.000 fő.
A 14. századi, gótikus Szent Mihály-templomban választották fejedelemmé Báthori Gábort, majd Bethlen Gábort is.
A Szent Mihály templom szomszédságában, a Mátyás-szobor körül álló Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor és Báthori István erdélyi vajda lábainál szívesen fényképezkedett az egész csapat.
Láttuk még Mátyás király szülőházát, a Szarvas-házat, a magyar nyelvű könyvnyomtatás bölcsőjét. A város a reformáció magyar központjának számított. Itt született Bocskai István erdélyi fejedelem. Itt kezdte meg működését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári részlege. Végigsétáltunk a Farkas utcán, ahol megtekinthettük a Báthori Gimnáziumot, a Református Kollégiumot, az 1516-ban épült református templomot előtte a Szent György-szoborral, a Babes-Bólyai Egyetemet.
Az 1585-ben megnyitott Házsongárdi temetőben diákjainkkal hosszú, melankolikus sétát tettünk felidézve az erdélyi szellemi élet itt nyugvó nagyjait.
Megismertük Tordát, jártunk a sóbányában, és a Tordai-hasadékban, aminek legendája Szent Lászlóhoz kötődik.
A hazafelé vivő út Dél-Erdélyen keresztül vezetett. Láttuk a kenyérmezei csata vidékét, új felvonón mehettünk fel „magos Déva várába”.
Vajdahunyad vára mesebeli látványosságként marad meg az emlékezetünkben. A lovagterem, a tornyok, a szűk lépcsők, a Mátyás-loggia, a várkápolna mind csodálatos építészeti remekek, amelyekhez a régmúlt történelem emlékei kötődnek. A felemelő látvány körül éles kontrasztként terült el a város, amelyet jobbára pusztulóban lévő gyárépületek, ipari területek öveztek.
Utolsó állomásunk Arad volt, ahol diákjainkkal megemlékeztünk az aradi vértanúkról a város külterületén található, és a központban nemrégiben felavatott emlékművek előtt.
Gazdagodtunk történelmi ismeretekben, erősödött kötődésünk a magyar kultúrához, a 42 fős kis csapat – tanárok és diákok vegyesen – az út végére összekovácsolódott és már most tervezi következő útjának állomásait.
Bodó Krisztina
igazgatóhelyettes,
az utazás szervezője
|