Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Arhív cikkek
Arhív cikkek : DÖOK

DÖOK

  2006.11.13. 20:05

Október 6-8-ig megrendezésre került Debrecenben a DÖOK, azaz a Diákönkormányzatosok Országos Konferenciája, amelyen én is részt vettem. Eleinte kicsit féltem a feladattól, mivel Szarvasról egyedül én mentem, így nem tudtam, hogy fog menni a beilleszkedés, de mint kiderült nem volt semmi probléma és nagyon jó ismeretségekre tettem szert. A DÖOK lényege az volt hogy az ország különböző pontjairól érkező dökösöket megismertessék egymással, kialakítsanak egy, az egész országot átszelő kapcsolathálózatot, a fennálló esetleges problémákra, amelyek a dökökön belül felmerültek , megoldást találjanak, valamint megválasszák az új régió képviselőket, akik az ehhez hasonló konferenciákon képviselik az ország különböző régióit.

Az első nap egy 2 órás vegyes szekciós ülésen vettem részt ahol különböző ismerkedő és csapatépítő játékokat játszottunk, majd ezután elkezdődött a „mi iviv- ünk” elnevezésű program, amelynek keretében a résztvevők standok felállításával és különböző kisfilmek levetítésének segítségével bemutatták iskolájukat, valamint eddigi fontosabb dökös munkájukat. A nap lezárása képpen a debreceni Apolló moziban megtekintettük a Tigris a hóban című szórakoztató olasz művészfilmet.

  A második napon a reggeli után amelyet maguk a szervező fiatalok készítettek nekünk, egy plenáris ülés keretében megbeszéltük a DÖOK további céljait, terveit.

Mindez után egy régiónkénti szekciós ülésen vettem részt, ahol a közös együttműködés lehetőségeit beszéltük meg. Ez egy igen hosszú és fárasztó ülés volt, de jó hangulatban telt ezért élveztem. A szombati egy városbújócskával, valamint a záró bulival végződött, ahol fény derült a DÖOK elnökének kivételes tánctehetségére…

  Vasárnap reggel miután megtörtént a záró plenáris ülés, szomorúan elbúcsúztunk, és elindultunk a vasútállomásra… A hazaút olyan érzést keltett bennem mint Harry Potter élhetett át, mikor a kellemes roxforti éve után hazautazik, mivel egy egész vasúti vagont csak mi DÖOK-osok töltöttünk meg.

  Összességében nagyon jól éreztem magam , és hasznos volt számomra, és nagyon remélem, hogy adódik még lehetőségem ilyenen részt venni.

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen