Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Arhív cikkek
Arhív cikkek : BALLAGÁS A SZÉKELYBEN

BALLAGÁS A SZÉKELYBEN

Bodó Krisztina  2007.05.07. 14:45

„Sorold el mind, ami jó volt: sok kamaszkori hóbort, az ifjúság, fogyó hold, s a néhány kornyi óbort, ha bánat ér.” A 2006/2007. tanév ballagásán a Székely Mihály Szakképző Iskola és Kollégiumban 205 végzős diák vonult a megszokott folyosókon, tantermeken és iskolaudvaron keresztül, és vett búcsút az iskolától, a pedagógusoktól, az iskola valamennyi dolgozójától, hogy az elkövetkező hetekben már mint vizsgázó adjon számot tudásáról. „Azt kaptátok-e, amit vártatok? Megérte-e ebbe az iskolába járni?” –tette fel a kérdéseket Kohut Andrásné igazgatónő ballagási beszédében. Úgy értékelte, hogy a pedagógusok, szakoktatók lelkiismeretes, szakszerű munkát végeztek, végeznek, nemcsak tudásban készítették fel a diákokat, hanem a külső világban rájuk váró nehézségekre is. „Annak teremnek a legszebb virágai, aki a legnagyobb gonddal, szeretettel foglalkozik velük.” Az igazgatónő azt kívánta, találja meg minden végzős azt a hivatást, munkát, amit igazán szeretne, nekik legyenek a legszebb virágaik.

Végzőseink:

2/12. a

Asztalos, kőműves, szobafestő-mázoló és tapétázó tanulók

Osztályfőnökük: Kereszturszky János

2/12. b

Pincér és szakács tanulók

Osztályfőnökük: Somogyi Zsuzsa

2/12. c

Élelmiszer-és vegyiáru kereskedő tanulók

Osztályfőnökük: Sneider Mónika

12. A

Kereskedelem és oktatás szakmacsoport

Osztályfőnökük: Rejtő Veronika

12. B

Faipar és vendéglátó szakmacsoport

Osztályfőnökük: Kita Erzsébet

12. K

Felnőttek szakközépiskolája

Osztályfőnökük: Sindelné Kovács Anna

2/14. A

Kereskedelmi technikus tanulók

Osztályfőnökük: Farkasné Tóth Zszuzsanna

2/14. B

Vendéglátó technikus tanulók

Osztályfőnökük: Fekécs Magdolna

 

            A ballagókat köszöntötte Domokos László országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke is, valamint Babák Mihály polgármester, országgyűlési képviselő levélben kívánt további sikereket.

Végzős diákjaink búcsút vettek az iskolától, az intézmény minden dolgozójától, köszönetet mondtak szüleiknek, hogy biztosították számukra a tanuláshoz szükséges hátteret, végül búcsút vettek egymástól is, hiszen az érettségi és a szakképesítő vizsgákat követően sokuknak elválnak útjaik, munkába állnak, máshol tanulnak tovább.

A ballagók közül sokan részesültek nevelőtestületi dicséretben, oklevélben és könyvjutalomban kimagasló teljesítményeikért, szakmai munkájukért. Dernovits László önkormányzati képviselő külön jutalomban részesítette Kisuczky Éva 12. A osztályos tanulót. Az „év osztálya” díjat és a vele járó vándorserleget is végzős osztály, a 12. B kapta a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány jóvoltából, immáron második alkalommal. Az Alapítvány öt diákot jutalmazott 10.000,- -10.000,- Ft-tal folyamatosan jó tanulmányi eredményeikért, versenyeken elért helyezéseikért, az iskolai közösségi és kulturális életében végzett kimagasló tevékenységükért: Kisuczky Éva és Kituljak Réka 12. A és Elek István, Pesztránszki Tamás, Sechna Bernadett 12. B osztályos tanulókat. További két diákot, Elek Istvánt valamint Zsibrita_Fecske Krisztiánt kiváló tanulmányi és közösségi munkájáért jutalmazott azzal hogy 30.000,- -30.000,- Ft-tal járult hozzá a repülőjegy megvásárlásához, hogy a szeptemberben sorra kerülő angliai utazáson vehessenek részt.

A Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány díját Győri István kapta elsősorban a faipari alapozó gyakorlatokon készített míves munkáiért, a Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak országos versenyén elért 3. helyezésért.

            Az iskolai zászló átadását követően az énekkar a Húsz év múlva című dallal zárta az ünnepélyt, majd a diákok az őket köszöntő verőfényes napsütésben kiléptek az iskola kapuján.

B.K.

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Tartalom

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA