Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Arhív cikkek
Arhív cikkek : ORSZÁGOS TANULMÁNYI SIKER A SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN

ORSZÁGOS TANULMÁNYI SIKER A SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN

  2007.05.07. 14:50

2007 április 18-20-ig rendezték meg Szolnokon a Szakmai Érettségi Tantárgyi Verseny döntőjét, melyen Győri István 12.B. osztályos tanuló a faipari alapismeretek tantárgyból harmadik helyezést ért el. Két évvel ezelőtt, már Kondacs András, akkori 12. osztályos diáknak is sikerült ugyanezen a tanulmányi versenyen bejutni a döntőbe, de akkor ő nem került a dobogó közelébe. Az eredmény több szempontból is értékes. Az egyik, hogy olyan iskolákat sikerült magunk mögé utasítanunk, melyek egyprofilúak, tehát csak faipari képzést folytatnak, így csak erre az egy szakmára kell összpontosítaniuk. Mivel egyprofilú iskolákról van szó, egy adott évfolyamon legalább egy, de előfordul, hogy több osztályt is képeznek, így minimum 30-40 diákból tudják a legjobbakat kiválasztani. Nálunk 8 tanulóból választottuk ki azt a fiatalt, aki az ország harmadik legjobbjaként végzett az évfolyamában a faipari versenyen. A másik ok, mely értékessé teszi ezt az eredményt, hogy ezen a versenyen nem egy, hanem négy különálló tantárgyat vontak össze, így egy komplex, összefüggéseiben is teljes tudás kellett ahhoz, hogy ez az eredmény megszülethessen.

A verseny elődöntőből és a döntőből állt, csak elméleti része volt. Az elődöntőn két, központilag összeállított feladatlapot kellett megoldani. Egy kétórás szakrajz és egy hatvan perces technológia, szakmai számítás és anyagismeret része volt a megmérettetésnek, melyet az érettségihez hasonló, szigorú előírások betartása mellett, minden diák a saját iskolájában írt meg. Az országosan több mint 40 fő elődöntősből Győri István hatodikként jutott a döntőbe, ahol már az emelt szintű érettséginek megfelelő tananyagból kellett számot adni.

Ennek megfelelően 18-án, szerdán délután egy három órás, összetett, faipari szerkezettan- szakrajz feladatlapot, majd néhány perces pihenő után egy kétórás technológia, szakmai számítás, anyagismeret feladatlapot kellett megoldani. Az írásbelik után a felkészítő és kísérő tanárral, Csenkei Attilával történő konzultálást követően bizakodva tért pihenőre diák és tanára, mert az írásbelik az elmondás alapján jól sikerültek.

Másnap reggel folytatódott tovább az izgalom, mert reggel nyolc órától kezdődtek a szóbeli feleletek. Már az előző napon kihúzott sorszám alapján tudtuk, hogy István elsőnek fog felelni. Reggeli után még egy rövid és tömör felkészítés folyt a kísérő tanárral, majd következett a szóbeli, melyről utólag kiderült, hogy az egyik legjobban sikerült felelet volt. Ezek után reménykedtünk abban, hogy az elődöntőben elért hatodik helyet a döntőben is sikerül megszerezni.

Az eredményhirdetésen büszkén hallottuk, hogy a harmadik helyen a szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskola diákja végzett, megelőzve több régi, nagyhírű iskola dákját. Az eredmény nem csak oklevéllel és pénzjutalommal járt, hanem egy igazolással is, mellyel a diákot felmentik a faipari alapismeretek tantárgy érettségije alól, és emelt szintű jeles érettségi osztályzatot adtak számára ebből a tantárgyból.

Egy győzelem mögött azonban sok munka és segítők is állnak. A győztes ismert és elismert, de ne feledkezzünk meg a felkészítőkről és segítőkről sem. A faipari szerkezettan-szakrajz a technológia és a szakmai számítás tantárgyakat Csenkei Attila faipari üzemmérnök-műszaki tanár, az anyagismeret tantárgyat pedig Szebedinszky Jánosné faipari technikus-műszaki szakoktató, a gépészeti alapismereteket Szili Tibor műszaki tanár tanította. Végül köszönet jár a diák szüleinek, akik lehetővé tették gyermeküknek, hogy ilyen szinten tudjon tanulni és foglalkozni a faipari szakmával.

 

 

Kohut Andrásné igazgató

 

 

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2025. Február
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
<<   >>
 
Tartalom

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints