Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek-Cikkek
Hírek-Cikkek : Ügyvitelből jeles

Ügyvitelből jeles

Ügyvitelből jeles
Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye ügyintéző titkár szakos diákjai közül ketten már a szakképesítő bizonyítványukban tudhatják négy modul sikeres teljesítését.
Regős Veronika és Séra Györgyi bejutott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Orszá-gos döntőjébe. A tét nagy volt, hiszen a sikeresen teljesített modulok vizsgamentességet je-lenthetnek.
Az ügyintéző titkár szakmai vizsgán 5 modulból kell vizsgázniuk a diákoknak. Pontosan ugyanezeket a követelményeket kellett a versenyen is teljesíteni. A Kaposváron rendezett döntőn a 35 nevezőből a legjobb tíz vehetett részt. Közöttük volt az elődöntőben teljesített több mint 90%-os dolgozatával a Szarvasi Intézmény két diákja is.
Április 19-én, a verseny első napján 4 gyakorlati feladatot és két tesztet oldottak meg a részt-vevők, ami több mint 400 percig tartott. A feladatok között volt forgatókönyv-készítés, iratfo-galmazás, költségkalkuláció-készítés, vezetői szakmai program összeállítása. A fárasztó nap után sem lehettek még nyugodtak, hiszen a második napon 3 szóbeli tételből kellett számot adni tudásukról. A versenybizottság a munkajogi, titkári, protokoll, szervezési ismeretek mel-lett a szóbeli kifejezőkészséget, a kreativitást is értékelte.Ügyvitelből jeles
Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye ügyintéző titkár szakos diákjai közül ketten már a szakképesítő bizonyítványukban tudhatják négy modul sikeres teljesítését.
Regős Veronika és Séra Györgyi bejutott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Orszá-gos döntőjébe. A tét nagy volt, hiszen a sikeresen teljesített modulok vizsgamentességet je-lenthetnek.


Az ügyintéző titkár szakmai vizsgán 5 modulból kell vizsgázniuk a diákoknak. Pontosan ugyanezeket a követelményeket kellett a versenyen is teljesíteni. A Kaposváron rendezett döntőn a 35 nevezőből a legjobb tíz vehetett részt. Közöttük volt az elődöntőben teljesített több mint 90%-os dolgozatával a Szarvasi Intézmény két diákja is.
Április 19-én, a verseny első napján 4 gyakorlati feladatot és két tesztet oldottak meg a részt-vevők, ami több mint 400 percig tartott. A feladatok között volt forgatókönyv-készítés, iratfo-galmazás, költségkalkuláció-készítés, vezetői szakmai program összeállítása. A fárasztó nap után sem lehettek még nyugodtak, hiszen a második napon 3 szóbeli tételből kellett számot adni tudásukról. A versenybizottság a munkajogi, titkári, protokoll, szervezési ismeretek mel-lett a szóbeli kifejezőkészséget, a kreativitást is értékelte.Az ügyintéző titkár szakmai vizsgán 5 modulból kell vizsgázniuk a diákoknak. Pontosan ugyanezeket a követelményeket kellett a versenyen is teljesíteni. A Kaposváron rendezett döntőn a 35 nevezőből a legjobb tíz vehetett részt. Közöttük volt az elődöntőben teljesített több mint 90%-os dolgozatával a Szarvasi Intézmény két diákja is.
Április 19-én, a verseny első napján 4 gyakorlati feladatot és két tesztet oldottak meg a részt-vevők, ami több mint 400 percig tartott. A feladatok között volt forgatókönyv-készítés, iratfo-galmazás, költségkalkuláció-készítés, vezetői szakmai program összeállítása. A fárasztó nap után sem lehettek még nyugodtak, hiszen a második napon 3 szóbeli tételből kellett számot adni tudásukról. A versenybizottság a munkajogi, titkári, protokoll, szervezési ismeretek mel-lett a szóbeli kifejezőkészséget, a kreativitást is értékelte.Az eredményhirdetést Kaposvár Megyei Jogú Város gyönyörű városházi dísztermében tartot-ták. A helyszín a verseny rangjához méltó volt, hiszen az OSZTV a szakképzésben tanulók legrangosabb megmérettetése.
Az izgalmakkal teli percek lassan peregtek, míg végre megtudtuk az eredményt: mindkét ta-nulónk 100%-os minősítéssel vizsgafelmentést szerzett gépírás és iratkészítés, dokumentum-készítés és –kezelés az irodában, titkári ügyintézés és személyi titkári és irodai ügyintézés mo-dulból.
Folytatódott tehát az ügyvitelesek sikersorozata, amelyről a Szarvas és Vidéke korábbi lap-számaiban olvashattak. Az ország 7. és 9. legjobb ügyintéző titkár szakos diákja a Szarvasi Intézményben szerezte meg kiváló tudását.
Tóthné Jansik Erzsébet

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Tartalom

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.