Székely On-Line
Tartalom
Iskolánkról
 
Alapítványányunk
 
Képtár
 
DÖK
 
Határtalanul képtár
 
Látogatottság
Indulás: 2004-07-26
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek-Cikkek
Hírek-Cikkek : Napfényes ballagás 2010-ben

Napfényes ballagás 2010-ben

Napfényes ballagás 2010-ben


Hetek óta figyeltük az időjárást: csak erre a napra ne essen az eső! Mert ballagni úgy az igazi, ha szikrázó napsütésben, virágillattal teli tantermekből szól a diákéveket lezáró ének:

„Most búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt…”

Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye Székely Mihály Szakképző Iskolájából 136 ünneplőbe öltözött tanuló így ballaghatott. Virágcsokrokkal a kezükben, megilletődve vonultak végig az iskola nagyon ismerős folyosóin, udvarán. Sok-sok emlékkép villant fel, de a napfénytől hunyorgó tekintetek már talán a jövőt keresték.

„Őszintén reméljük, hogy mindannyiótoknak sikerül majd megérkezni oda, ahová vágyai, álmai vezérlik, legyen az munkahely vagy további tanulás!”
 


Ezen gondolatokkal köszöntötte a ballagó diákokat Kohut Andrásné főigazgató asszony, akik a vendéglátás-idegenforgalom, kereskedelem, oktatás szakmacsoportos szakközépiskolai, élelmiszer- és vegyiáru eladó, szobafestő-mázoló és tapétázó, kőműves, fodrász, pincér, szakács szakiskolai, valamint a kereskedő, vendéglős, ügyintéző titkár és informatikai hálózatépítő és üzemeltető, informatikai statisztikus és gazdasági tervező érettségi utáni szakképző osztályokban tanultak. A ballagás ünnepi percei után számukra elérkeztek a felnőtté válás első lépései az érettségi illetve a szakképesítő vizsgák formájában.

A tanulásban, a szakmai tudás megszerzésében a diák munkája volt a legfontosabb, de kellett a háttérben az odafigyelő szülői segítség.
„A vizsgák után már olyan időszak következik, amikor a gyermekeiknek a küzdelmeket egyre önállóbban kell megvívniuk, de ne feledjék, még nagyon sokszor támogatásra szorulnak az élet nehézségei leküzdésében”- szólt a szülőkhöz a főigazgató asszony, és egyúttal megköszönte a Szülői Szervezetnek, Hadadiné Faragó Erikának, Janecskó Pálnénak, Rohoska Máriának, Maczik Andrásnénak, Skorka Jánosnak az iskolával való együttműködést. A közelgő Anyák napjára utalva úgy vélte: „kevés szebb ajándék lehet egy édesanyának, mint látni felnőni gyermekét, látni azt, hogy eljutott idáig, tudni, hogy megérte, nem volt hiába való.” 

Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, országgyűlési képviselő is köszöntötte a végzős diákokat, rámutatva arra, hogy a ballagás nem csak valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete is. Nehéz időkben nem könnyű a szárnyalás, de bizakodását fejezte ki, hogy az elballagók sikeres, boldog felnőttekké válnak.
 Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna intézményegység-vezető az elmúlt évek pár emlékezetes pillanatának felelevenítése után többek közt az iskolában szerzett tudás gyarapítására, az emberi méltóság és a becsületes munka tiszteletére hívta fel a figyelmet. Továbbá megköszönte az osztályfőnököknek, tanároknak, szakoktatóknak a végzős diákokkal végzett több éves, nem csak kötelességből végzett munkát.

A búcsúzó diákok közül ötvenen vehettek át jutalmat kiemelkedő tanulmányi, közösségi munka, példás magatartás, szorgalom mellett a versenyeken elért eredményes szereplés, gyakorlaton nyújtott kitűnő teljesítmény, diákönkormányzati tevékenység elismeréseként.

A legjobban teljesítők négy napos jutalomkiránduláson vehetnek részt a Vajdaságban, aminek a fedezetét az iskola az Apáczai Közalapítvány „Határtalanul” című pályázatán nyerte meg.
A Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány pénzjutalmát Erdős Gyula 3/13.H és Szekeres Brigitta Éva 2/14.E osztályos diákok kapták kiemelkedő munkájukért.

2010. április 30-a első, igazi nyári meleg délutánja sokak számárára nem csak a szikrázó napsütés miatt lett emlékezetes.
 

 
Óra
 
Friss hírek
 
HÍRBOX
 
Frissítések
 
Naptár)Ajánló
2020. Július
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Tartalom

Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease &#8881; Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!    *****    Szélessávú Honlap Debreceni ingatlanok, még több elérhetõ telefonos egyeztetés után www.simonyiingatlan.gportal.hu    *****    Támogasd adománygyûjtéseinket! Ajánld fel szervezetünknek az adód 1%-kot! Hogyan segíthetsz? Nézd meg a portálon.    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Szia! Ismered az mta nevezetû játékot? Biztos unod a folyamatos external módos gazdagrp szervereket. Nálunk a helyed!    *****    Blogom, Új olvasóit keresi. Ha Szereted a a mangákat, filmajánlót, verseket és még sorolohatnám. Akkor itt a helyed.    *****    Költöztetés bútorszállítás    *****    Mysteries of the Night ~ Az éjszaka misztériumai csak arra várnak, hogy felfedezd õket. ~ mysteriesofthenight.hu    *****    Nedves levegõ? Fõzéskor nehéz a levegõ? -- 5 kérdés a páraelszívókról -- FAVI páraelszívók    *****    Párásodik a lakás? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról